További információk
:
1.) Jelen eljárás szolgáltatás megvalósítására irányul. 2.) Ha több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló - egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalást tartalmazó - megállapodást az ajánlathoz csatolni kell. A megállapodás minimális tartalmi elemeit a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Közös ajánlattevőknek a Kbt. 35. §-ában foglaltakat be kell tartaniuk. 3.) Ajánlatkérő az eljárás során a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezéseinek megfelelően biztosítja. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás – Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást. 4.) Azon alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja, amelyek a bronz fokozatú minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest, a tárgyukra tekintettel szigorúbban kerültek megállapításra: P1.1)-M.1.) alkalmassági követelmény. 5.) A Kbt. 41/B. § (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy az EKR-ben csatolt formában benyújtandó elektronikus dokumentumoknak .jpeg, vagy .pdf fájlformátumúaknak kell lenniük. A dokumentumok csatolhatóak egy vagy több file-ban. 6.). Az eljárás, a kapcsolattartás és a levelezés nyelve a magyar, joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven került kiállításra, akkor az eredeti dokumentum mellett csatolandó a magyar fordítás is. Ajánlatkérő nem várja el a szakfordításról és a tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti hitelesített magyar fordítás becsatolását, elfogadja a Kbt. 47. § (2) bekezdés szerinti ajánlattevő általi fordítást is. Ajánlattevő általi fordítás alatt Ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek, és a nyilatkozatát valamennyi fordításhoz csatolja. A fordítás tartalmának a helyességéért az ajánlattevő a felelős. 7.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt, azonban a Kbt. vagy annak végrehajtási rendeletei által előírt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat. 8.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) bekezdése szerinti nyilatkozatát, amelyben meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. A nemleges nyilatkozatot is csatolni kell. 9.) A Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 10.) Ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján jelen felhívásban vagy az egyéb közbeszerzési dokumentumokban előírt dokumentumok tekintetében elfogadja az egyszerű másolatban történő benyújtást. 11.) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Nemleges nyilatkozat is csatolandó. 12.) Jelen felhívásban és a további közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi (CXLIII. törvény (Kbt.), valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól, illetve a további vonatkozó jogszabályok előírásai irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. 13.) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza. 14.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdéseiben meghatározottakat. 15.) Ajánlatkérő az eljárás eredményéről az írásbeli összegezés elektronikus úton történő megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket. Ha az Ajánlatkérő a megküldött írásbeli összegzésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köti meg a szerződést. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (5)-(6) bekezdése az irányadó. 16.) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatba benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát ajánlatkérő jogosult a Kbt. 69. § (13) és (14) bekezdésében leírtak szerint ellenőrizni. 17.) A Kbt. 41/A. § (2) bekezdése alapján az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként meg kell, hogy feleljen a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. 18.) Ajánlatkérő a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 5. § a) pontja alapján előírja, hogy a szerződéshez kapcsolódó feladatok ellátásához használandó összes tisztítószer legalább 70%-ának meg kell felelnie a kemény felületekre szánt tisztítószerek uniós ökocímkéjének odaítélésére vonatkozó kritériumok megállapításáról szóló 2017/1217/EU bizottsági határozat melléklete szerinti 1. (vízben lévő élő szervezetekre gyakorolt mérgező hatás) és 4. (kizárt és korlátozás hatálya alá eső anyagok) kritériumnak vagy a Környezetbarát Termék védjegy ugyanilyen tartalmú kritériumainak és a szerződéshez kapcsolódó feladatok ellátásához használandó, textilanyagból készült összes takarítóeszköz legalább 50%-a mikroszálas anyagból kell készülnie. Ajánlatkérő a rendelet 6. §-a alapján az épülettakarítási szolgáltatás keretében az ajánlattevő által biztosításra kerülő szappanok, egészségügyi és háztartási papírtermékek, illetve háztartáshigiéniai papírok esetében előírja, hogy a) az ajánlattevő által a szerződés keretében az ajánlatkérő részére biztosítandó szappanok beszerzett mennyiségének és b) az egészségügyi és háztartási papírtermékek, illetve háztartáshigiéniai papírok legalább 70%-a I. típusú ökocímkével rendelkezzen. Ajánlatkérő előírja, hogy a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 5. és 6. §-ban előírt környezetvédelmi követelményeknek való megfelelés érdekében legkésőbb a szerződés megkötéséig be kell nyújtani az ajánlattevő által hiánytalanul kitöltött, cégszerű aláírással ellátott, a szerződés teljesítéséhez használandó tisztítószerek, textilanyagból készült takarítóeszközök és az esetleges háztartási papírtermékek felsorolását tartalmazó jegyzéket, valamint a fent hivatkozott 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletben foglalt követelményeknek való megfelelésüket igazoló dokumentumokat. Alátámasztó dokumentumként csatolandó az adott tisztítószerre vonatkozó biztonsági adatlap, felhasználói útmutató, a textilanyagok esetén a gyártói nyilatkozat/műszaki leírás, valamint a háztartási papírtermékek esetén az I. típusú ökocímkével rendelkezés igazolása. A fentiek tudomásul vételéről az ajánlat részeként nyilatkozni kell. Ajánlatkérő az I. típusú ökocímke tekintetében a Kbt. 59. § (3) bekezdésében foglaltak szerint jár el.