Leírás
:
A Kr. 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. részében (azaz az EEKD IV. rész α pont kitöltését). AK elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. részében (azaz az EEKD IV. rész α pont kitöltését). A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (8) bekezdésére. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek – kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az ig.-ok benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megf. a köv.-eknek: M.1. A Kbt. 65. § (4) bek. és a 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (3) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szállításainak ismertetése. A 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a 321/2015. (X. 30.) K.r. 22. § (1) bek. a)-b) pontja alapján kell igazolni. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a teljesítés idejét (kezdés és befejezés időpontja év, hónap, nap megadásával), - a szerződést kötő másik fél adatait (név, cím, a kapcsolattartó neve és elérhetősége) - a szolgáltatás tárgyát (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen), - a szolgáltatás mennyiséget (amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepeltetnie kell az ajánlattevő saját teljesítésének arányát is), - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben az ajánlattevő a referenciát konzorciumban teljesítette, úgy a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette. AK kizárólag a ref. munkának az AT által elvégzett részét/arányát veszi figyelembe az alk.köv.-nek való megf.-és vizsgálata során. Kérjük emiatt a szolgáltatások bemutatásánál adják meg a saját teljesítés mértékét az alkalmasság megítéléséhez szükséges műszaki mennyiségi tartalomban. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembe vételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények! Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ában bekezdésében foglaltakra. Irányadó a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek. és a Kbt. 69. § (11)-(11a) bek. rendelkezései is. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1. Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával, amely legalább egy éves időtartamra létrejött flotta kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés teljesítésére vonatkozott. A referencia akkor fogadható el, ha az adott szerződésben biztosított gépjárművek darabszáma elérte vagy meghaladta az 1 140 db-ot. A referencia legfeljebb 3 db szerződéssel teljesíthető.