Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
Bűnszervezetben való részvétel
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (a továbbiakban: AT), alvállalkozó (a továbbiakban: AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. a) és b) pontjai irányadók. AK felhívja a figyelmet Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. rendelkezéseire. AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 2-7. §-ban, továbbá a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend 6. § (6a) bek-ben foglaltakra is. A megkövetelt igazolási módok: A) Előzetes igazolás a) AT, adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1), (1a), (1b) és (4) bek., 6. § (1)-(2) bek., 15. § (1) bek. szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum elektronikus űrlap EKR rendszerben való benyújtásával (továbbiakban EEKD benyújtása) köteles előzetesen igazolni a felhívásban előírt Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok fennállásának hiányát. Az EEKD-nak – ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet azt nem határozza meg – tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához adott esetben szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Ha az AK a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük az EEKD megfelelő részeiben – azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az AK számára a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet előírja. Az AK a Kbt. 69. § (1)-(2) bek. szerinti bírálat során a kizáró okok előzetes ellenőrzésére elfogadja az EEKD-ba foglalt nyilatkozatot. b) Ha AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet v. személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni (EEKD II.C. pontban a válasz IGEN), akkor minden érintett szervezetre v. személyre vonatkozó EEKD űrlap kitöltése is kötelező. (Kbt. 67. § (3) bek és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek). c) A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső AV-t. Az alk. igazolásában részt vevő alv. tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének, de az alkalmasság igazolásban részt vevő szervezet vonatkozásában ebben az esetben is külön be kell nyújtania a külön kitöltött EEKD űrlapot. Azon alv. tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti űrlapot nyújt be. d) A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként AK által létrehozott nyilatkozatokat AT-nek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteniük. e) Öntisztázás Kbt. 64. § (1)-(2) bek. és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. f) Közös AT esetén 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5)-(6) bek g) AK a kizáró ok hiányát a rendelkezésre álló – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet megnevezett – elektronikus nyilvántartásokból is ellenőrzi. h) AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. B) Igazolás a) A Kbt. 69. § (4) ill. (6) bek szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK felhívja a legkedvezőbb AT-t – illetve felhívhatja az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is – a kizáró okok tekintetében az ajánlati felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12 - 14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását. A Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével nyilatkozatot kell benyújtania a korm.rendeletben előírt tartalommal. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bek-ben foglaltakra. Ebben az esetben a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f); k) pont ka) alpontja továbbá a Kbt. 62. § (2) bekezdés szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot szükséges benyújtani az érintett pontok tekintetében. Karakterkorlátozás miatt folytatás a következő pontban. (Korrupció BT-67(b))
Korrupció
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint. Karakterkorlátozás miatt az előző pont folytatása.
Csalás
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével
kapcsolatos okok
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csőd
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos
okok
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csődegyezség hitelezőkkel
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Felszámoló által kezelt vagyon
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Üzleti tevékenység felfüggesztése
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Tisztán nemzeti kizáró okok
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.