Leírás
:
Az ajánlattevőnek csatolnia kell: M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb jelen hirdetmény tárgyának szállításából származó referencia/referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni: • a teljesítés idejét/időtartamát (kezdés és befejezés időpontja, év/hó/nap), • a szerződést kötő másik fél nevét és elérhetőségét, • a szállítás tárgyát és mennyiségét, • nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerinti referenciaigazolást vagy nyilatkozatot. A referenciaigazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell a referenciabemutatásban előírt valamennyi adatot, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Amennyiben releváns úgy ugyanazon referencia bemutatható több részre történő ajánlattétel esetén is. M2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük, gyakorlatuk a szakember által aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, végzettséget igazoló okirat másolatokkal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A szakmai önéletrajz részletesen – dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett szakmai gyakorlatra, valamint a szakember jelenlegi munkáltatójára. Az értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk. A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Minden megkezdett hónap egész hónapnak számít. Amennyiben releváns úgy ugyanazon szakember bemutatható több részre történő ajánlattétel esetén is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21/A§-ban foglaltakra. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni. Az alkalmassági követelmények utólagos igazolása a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint történik. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6),(7),(9) és (11) bekezdésben foglaltak is irányadók. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 1. rész: M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben legalább 1 db, legalább HD, vagy ezt meghaladó minőségű (HDR képes, 4K) televíziós műsorgyártási folyamatban üzemeltetett video utómunka-rendszer és legalább 200 LTO szalag (kazetta) kapacitásig bővíthető archiváló szalagkönyvtár szállításáról és helyszíni installációjáról, üzembe helyezéséről szóló referenciával. (Jelen pont alkalmazásában „televíziós műsorgyártási folyamatban/környezetben üzemeltetettnek” minősül az a stúdiótechnikai eszköz-környezetben üzemeltetett – ún. broadcast - eszköz, amely használatával televíziós közvetítések, illetve televziós műsorgyártás valósul meg.) A referencia követelmény több szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő azon előírása alatt, miszerint „A referencia követelmény több szerződésből teljesíthető.” azt is érteni kell, hogy a video utómunka-rendszer, illetve a szalagkönyvtár szállítására vonatkozó referenciák külön-külön szerződéssel is igazolhatóak. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. M2) Az eljárásban műszaki–szakmai szempontból alkalmatlan az Ajánlattevő, ha a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakemberei között nem rendelkezik legalább 1 fő, villamosmérnök, vagy azzal egyenértékű végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik televíziós műsorgyártási környezetben üzemeltetett video-utómunka rendszer üzembehelyezésében és/vagy rendszerintegrációjában és/vagy installációjában szerzett legalább 12 hónapos szakmai tapasztalattal.