Leírás
:
M/1. Csatoljon ajánlattevő referencianyilatkozatot/igazolást az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (azaz visszafelé számított 36 hónapban) teljesített, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített közbeszerzés tárgya szerinti szállításáról /321/2015. Korm. rendelet 21. § (1) bek. a)/. A referencianyilatkozat/igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal), a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szállítás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. /321/2015. Korm. rendelet 22. § (2) bek./ Alkalmatlanság: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlattételi felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített legalább 11 db páciens szimulátor szállítására és beüzemelésére/telepítésére vonatkozó referencia nyilatkozattal/igazolással. A referenciának való megfelelés több szállításból származó szerződéssel is igazolható. A referenciaigazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Amennyiben a bemutatásra kerülő referencia a jelen beszerzés tárgyán kívüli szállításokról is tartalmaz adatot, úgy a referencia olyan megbontása szükséges, melyből elkülönülten látszódik a beszerzés tárgya szerinti áru(k)ra vonatkozó teljesítés. Igazolás benyújtása esetén, amennyiben ajánlattevő nem tud ilyen tartalmú igazolást csatolni, úgy külön nyilatkoznia szükséges az elkülönített tartalomról. Igazolás benyújtása esetén, amennyiben ajánlattevő nem tud ilyen tartalmú igazolást csatolni, úgy külön nyilatkoznia szükséges az elkülönített tartalomról. A műszaki és szakmai alkalmasság előzetes igazolása: Igazolási mód: Az alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát - IV. rész α pont kitöltésével - részletes információk kérése nélkül. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 67. § (3) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában az EEKD-t külön-külön kell benyújtani. /321/2015. (X. 30.) K.r. 3. § (2)/; valamint az ajánlatban be kell nyújtania a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 65. § (12) bekezdés szerinti nyilatkozatot. A műszaki és szakmai alkalmasság tételes igazolása: M/1. Igazolási mód: Referenciaigazolás vagy -nyilatkozat egyszerű másolati példányának benyújtása. A gazdasági szereplő (ajánlattevő és/vagy kapacitást nyújtó szervezet) az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó (M/1.: Referenciaigazolás vagy -nyilatkozat) dokumentumokat, az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására köteles benyújtani. Az előírt műszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket és igazolási módját (M/1.) a bronz fokozatú minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg, tekintettel arra, hogy a referenciakövetelményt nem értékben, hanem mennyiségben határozta meg.