A módosítások leírása
:
1. sz módosítás A módosítás jogalapja a 307/2015. (X. 27.) Korm. Rendelet 22. § (2) bekezdés b) pontja: Módosításra okot adó, előre nem látható körülmények, melyek a Vevő oldalán merültek fel: Felek rögzítik, hogy az építési engedélyezés dokumentumaként elkészült Előzetes Régészeti Dokumentációban előírásra került a terület régészeti kutatására geofizikai kutatás és próbafeltárás elvégzése. Vevő a törvényi előírásnak megfelelően a munkák elvégzésére leszerződött a Magyar Nemzeti Múzeummal. A próbafeltárási munkák 2023.12.22-én fejeződtek be, amelynek eredményeként a terület teljes feltárását írták elő. A terület teljes feltárására a szerződéskötés megtörtént, azonban a szükséges és elvégzendő munkák az időjárás függvényében voltak elvégezhetők. A teljes feltárás befejezése 2024 májusára volt várható, azonban a feltárási munkák az esős napok miatt jelentősen elhúzódtak, azok befejezésére 2024. augusztus 28. napján került sor. E régészeti feltárás befejezését követően indulhat a kivitelezés. A tervezett kivitelezési időütemezés, valamint a teljes régészeti feltárás miatt szükséges további 5 hónap időszükséglet miatt a 11 kV-os toksor telepítésére a szerződésben foglalt határidő nem tartható. Módosítás tartalma: Felek a szerződésmódosítás keretében megállapodnak, hogy a módosítás 2.3. pontjában rögzített indoklás alapján a szerz. 3.1. pontjában a teljesítésre vonatkozó határidőket, részhatáridőket az alábbiak szerinti módosítják: Felek rögzítik, hogy a Szerződés annak mindkét Fél általi aláírása napján jön létre és lép hatályba. A Szerződés hatálya, valamint a teljesítési határideje: a Szerződés hatályba lépésétől számított 46 hónap határozott időtartam, amennyiben ez munkaszüneti nap, úgy az azt követő első munkanapig terjedő határozott időtartam. Az Áru szállítását és üzembe helyezését ezen időtartamon belül, a határidő lejártáig kell teljesíteni, a műszaki leírás mellékletét képező tervezett ütemterv figyelembevételével. Vevő az Eladó előteljesítését - egyeztetést és jóváhagyást követően – elfogadhatja. A módosítás kizárólag a szerződés időtartamát érinti, a szerződés ellenértéke nem módosult. A szerződésmódosítás aláírásának időpontja: 2025.02.04. 2. sz. módosítás A módosítás jogalapja a 307/2015. (X. 27.) Korm. Rendelet 22. § (2) bekezdés b) pontja. Módosításra okot adó, előre nem látható körülmények, melyek a Vevő oldalán merültek fel: Módosítás tartalma: Felek rögzítik, hogy a Szerződés annak mindkét Fél általi aláírása napján jön létre és lép hatályba. A Szerződés hatálya, valamint a teljesítési határideje: legkésőbb 2026. május 27. napja. Az Áru szállítását és üzembe helyezését ezen időtartamon belül, a határidő lejártáig kell teljesíteni, a műszaki leírás mellékletét képező tervezett ütemterv figyelembevételével. Vevő az Eladó előteljesítését - egyeztetést és jóváhagyást követően – elfogadhatja. A módosítás kizárólag a szerződés időtartamát érinti, a szerződés ellenértéke nem módosult. A szerződésmódosítás aláírásának időpontja: 2025.08.27. Felek rögzítik, hogy a Szerződés tárgyát képező, középfeszültségű, légszigetelésű, tokozott kapcsolóberendezés a Vevő által megépíteni kívánt, Szombathely Észak 132/22/11 kV alállomáshoz kapcsolódó beszerzési igény része, amely berendezés rendeltetése, hogy az alállomás területén felépítendő új kapcsolóépületben kerüljön elhelyezésre. A Szombathely Észak 132/22/11 kV alállomás vonatkozásában Vevő az EKR001492152023 azonosítószámon közbeszerzési eljárást folytatott le, amely eljárás vonatkozásában jogorvoslati eljárás indult a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt D.478/18/2024. ügyiratszámon. A Közbeszerzési Döntőbizottság a hivatkozott jogorvoslati eljárás során meghozott, 2024. október 10. napján kelt határozatában a jogorvoslati kérelemnek helyt adott és megállapította, hogy a Vevő a EKR001492152023 számú eljárásban megsértette a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 71. § (1) bekezdésére, valamint a Kbt. 73. § (1) bekezdés d) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (1)-(2) bekezdését. A Döntőbizottság a határozatában megállapított jogsértésre tekintettel megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, valamint az azt követően hozott valamennyi döntést. Vevő, mint ajánlatkérő a hivatkozott közbeszerzési eljárásban elvégezte kérelmező ajánlattevő vonatkozásában a Kbt. 71. § (1) bekezdése szerinti, kifogásolt eljárási cselekményeket, valamint a Kbt. 69. § (1)-(2) bekezdése szerinti cselekményeket, amelyek eredményeként a Kbt. 69. § (3) bekezdése szerinti értékelési sorrendben változás történt. A változások eredményeként a jogorvoslati eljárást kezdeményező ajánlattevő ajánlata bizonyult az értékelési szempontokra nézve legkedvezőbb ajánlatnak, az eljárás eredményeként a nyertes ajánlattevővel – a módosított összegezés alapján – Vevő a hivatkozott, építési beruházás tárgyú eljárásban 2024. december 3. napján kötötte meg a kivitelezésre irányuló vállalkozási szerződést. A kivitelezés során a munkaterület átadására 2025. január 6. napján került sor. A vállalkozási szerz. 5.1. pontjának tartalma szerint a kivitelezés teljes időtartama a munkaterület átadásától számított 373 munkanap, amely több részteljesítéshez kötött. A 4. részteljesítési határidő időpontjáig a kivitelezőnek az épületet olyan készültségi szintre kell helyeznie, amely alapján a kapcsolóépület a jelen Szerződés alapján beszerezni kívánt tokozott kapcsolóberendezés befogadására alkalmassá válik: e részteljesítési véghatáridő a munkaterület átadásától számított 180. munkanap. (a munkaterület átadásától számítva: 2025.09.19.) A vállalkozási szerz. megkötését Vevő az eredeti számításai szerint jelentősen korábbi időpontra tervezte, azonban a fentebb hivatkozott jogorvoslati eljárás lefolytatása, illetve a korábban meghozott döntés módosítása jelentős időveszteséget okozott a közbeszerzési eljárás folyamatában, a nyertes kivitelező kiválasztására, és a kivitelezési szerződés megkötésére közel 6 hónappal a tervezett időponthoz később kerülhetett sor.