További információk
:
Részajánlattétel kizárásának indoka: A beszerzés tárgya egy egységet képez, a feladat nem választható szét részekre az alábbi indokok alapján: A javítani tervezett flotta állomány elhelyezése (használata) nyugat-magyarországi szerv. egységekhez kapcsolódik, mely során a karbantartásokat és javításokat a fentiek figyelembevétele mellett a verseny teljes körű fenntartásával flottaszinten kell megoldani (adott esetben többféle gyártmány egyidejű javítása mellett) az egységes műszaki elvárásoknak megfelelő, gyártó és az üzembentartó által elvárt műszaki tartalommal. A flottaszintű kezelés, a gazdaságossági és műszaki egységesség, alkatrészellátás egységessége és folyamatossága miatt a részekre bontás gazdaságossági és műszaki szempontból sem kivitelezhető észszerűen. A NAV, mint AK (vagyonkezelő) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 27. § alapján „köteles a vagyontárgy állagának megóvásáról, jó karbantartásáról, működtetéséről gondoskodni, jogszabályban és szerződésben előírt más kötelezettségét teljesíteni, valamint a vagyontárgyat jogszabályban vagy szerződésben meghatározott célnak megfelelően használni”. A fentiek figyelembevételével AK-nek kiemelt érdeke és jogszabályi kötelezettsége is a vagyon megóvása és megfelelő karbantartása, mely gyártmányspec. szinten is kötelező (gyártmány gyártója által előírt komplex feltételrsz. teljesítése a vevő részéről). Az érintett gyártmányok javításánál – figyelemmel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikke (3) bek.-nek a gépjármű-ágazatbeli vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról szóló rendeletre (Bizottság 461/2010/EU) – valamennyi piaci szereplő részére elérhető a gyártmányspec. követelményrendszer, így az eljárásban a Kbt. 65. § (3) bek.-ben foglalt esélyegyenlőség elvét az AK maradéktalanul és teljes mértékben szem előtt tartja, az egyéb jogszabályban foglalt állami vagyon megőrzési kötelezettségével egyidejűleg. 1. Állami közbeszerzési szaktanácsadók: dr. Székedi Izabel Ágnes (lajstromszáma: 01543); Gulyás-Földi Erika (lajstromszáma: 01403). 2. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) ajánlati biztosítékot nem ír elő. 3. Az eljárásban valamennyi határidő közép-európai helyi idő szerint értendő (CET) szerint értendő. 4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon a Kbt. 66. § (2) bek. szerint nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti információkat. 5. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményeket, illetve a képviselettel kapcs. előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatok vonatkozásában a Kbt. 40-41/C. §-a szabályozza. 6. Ajánlattevő (a továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkozzon a 65. § (7) bek.-ben foglaltakkal kapcsolatosan az EKR űrlapon. Az EEKD II. rész C. pontjában tett „NEM” válasz megjelölése esetén az EKR űrlapot úgy szükséges benyújtani, hogy annak tartalma nem állhat ellentétben az EEKD-ban tett nyilatkozattal. 7. A nyertes AT-nek (közös ajánlattétel esetén valamennyi közös AT tekintetében) a szerződéskötést megelőzően, legkésőbb a szerz.kötés időpontjára be kell nyújtania a KD-ban található szerz.tervezet mellékletét képező, a Magyarország Alaptörvénye 39. cikke (1) bekezdésében foglalt átláthatósági követelmények teljesülésére vonatkozó részletes átláthatósági nyilatkozatot. 8. AK a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosít hiánypótlási lehetőséget. 9. AK a Kbt. 56. § szerint biztosítja a kiegészítő tájékoztatás lehetőségét kizárólag az EKR rendszeren keresztül (további információk a KD-ban). 10. A közbeszerzési eljárás, így az ajánlattétel nyelve is a magyar. 11. Gazdálkodó szervezet létrehozását AK nem teszi lehetővé. 12. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek előírásai az irányadók. 13. AT-nek, a Szerződés teljes időtartama alatt rendelkeznie kell (az alvállalkozókra kiterjedően is, vagy külön az alvállalkozói is kötelesek rendelkezni): a) általános és szolgáltatói felelősségbiztosítással, amely kiterjed a szolgáltatás tárgyában okozott károkra is, ahol a kártérítési limit minimum 8.000.000 Ft/káresemény, valamint b) vagyonbiztosítással, amely kiterjed a javításra, szállításra átvett gépjárművekre, amelynek a biztosítási fedezete 60.000.000 Ft. Az ajánlatban a biztosításról nyilatkozni szükséges. (KD 8. sz. melléklete) 14. AK a KD-ban (Műszaki leírás 1. számú függeléke) az alábbi adatokat adja meg a járműállománnyal kapcsolatban: • az érintett jármű állomány gyártmány-, típusváltozat; • gépjármű kat. (szgk/tgk); • a járművek együttes tömege; • gyártási éve; • garanciális-e; • gj.-ek tárolási helye vármegye szerint, • CASCO-ról szóló információ. 16. Az AT-nek az ajánlatában be kell nyújtania a szerződés teljesítésére vonatkozó nyilatkozatát annak megerősítésére, hogy AT a szerződés teljesítéséhez szükséges valamennyi feltételnek megfelel (R és C/1 jelű mellékletek). 17. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 18. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bek.-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását. 19. EPK száma: EKR001073722025 20. AK felhívja a figyelmet, hogy az AT-nek az ajánlata részeként be kell nyújtania az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot. (KD 18. számú melléklet) 22. AK alkalmazza az eljárás során a Kbt. 81. § (5) bekezdését. 23. AK Szakmai ajánlatnak (Kbt. 3. § 37. pont) tekinti az egyes értékelési szempontok esetén: 1.1. Komplex javítási óradíj esetén: a Felolvasó lapon feltüntetett ár; 1.2. Gyári és gyári költséghatékony alkatrész árából adott kedvezmények átlaga: a B.1.2 jelű mellékleten szereplő táblázatban soronként megadott kedvezmények mértéke (gyári alkatrész árából adott kedvezmény mértéke és gyári költséghatékony alkatrész árából adott kedvezmény mértéke); 1.3. Utángyártott alkatrész árából adott kedvezmény mértéke: a Felolvasó lapon feltüntetett kedvezmény; 1.4. FIX ÁRAS MŰVELETI CSOPORTOK IGÉNYBEVÉTEL SZERINT FIGYELEMBE VETT EGYSÉGÁRAINAK ÖSSZEGE: a B.1.4 jelű mellékleten szereplő táblázatban soronként megadott alábbi tételek egységárainak mértéke; 1.4.1. Autómentés fix díja vármegyeszékhelyen (valamennyi felmerülő költségtétellel együtt) egységes, függetlenül attól, hogy a gépjármű kormányozható-e, automata vagy kézi váltós, forognak a kerekek, a 3,5 t össztömeg alatt mekkora a mérete és a súlya, éjszakai vagy nappali az autómentés, milyenek a terepviszonyok, városközpontban vagy külterületen van a gépjármű. Legfeljebb nettó 33.000 Ft/alkalom 1.4.2. Autómentés kiállás díja vármegyeszékhely közigazgatási határán kívülről induló, vagy ott végződő feladat esetén valamennyi autómentés km díján kívül felmerülő költségtételt tartalmazza, de legfeljebb nettó 22.000 Ft/alk. 1.4.3. Autómentés km díja vármegyeszékhely közigazgatási határán kívülről induló, vagy ott végződő feladat esetén legfeljebb nettó 750 Ft/km 2.1. További „kiemelt” javítóbázisok száma (db): Felolvasólapon feltüntetett mennyiség 2.2. További „egyéb” javítóbázisok száma (db): Felolvasólapon feltüntetett mennyiség - A központi vármegyében (Szombathely, Pécs és Székesfehérvár) az értékelési szempontra vonatkozóan sem kiemelt, sem egyéb javítóbázis nem ajánlható meg (azaz sem „kiemelt”, sem „egyéb” javítóbázis nem kaphat pontot, ha a központi vármegyében van) - A központi vármegyékre vonatkozóan előírt 3 db javítóbázison felül maximum összesen 6 db „kiemelt” és/vagy „egyéb” jav.bázis ajánlható meg az értékelés körében. - Az egyes régiók központi vármegyéjén túli vármegyékben vagy „kiemelt” jav.bázisra, vagy „egyéb” jav.bázisra adható pont, de mindkettőre nem. A 2.1 és 2.2 értékelési szempont kötelező tartalmi elemeire és a hiánypótlás szabályaira vonatkozóan ajánlattevő vegye figyelembe a KD 2. kötetének 7.4. pontja szerinti szabályozást! AK a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjában foglalt jogszabályi előírások figyelembevételével felhívja az AT-k figyelmét, hogy a szakmai ajánlat részét képező bármely fenti dokumentum teljes hiányával összefüggésben nem rendel(het) el hiánypótlást, így az ezen dokumentumok bármelyikét nem tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt jogszabályi előírások értelmében érvénytelennek minősül. További részletek a KD-ban. 24. Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy annak tényéről EKR űrlapon szükséges nyilatkozni az ajánlat benyújtásakor. 25. AK az 1.1 értékelési szempont vonatkozásában a Kbt. 77. § (1) bek.-re tekintettel rögzíti, hogy amely megajánlás meghaladja a nettó 25.000 Ft/normaóra értéket, azt az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja. Nettó 19 500 Ft/normaóránál alacsonyabb megajánlás esetén AK megvizsgálja az ajánlatot a Kbt. 72. §-a alapján (aránytalanul alacsony ár). 26. Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy AK az alkalmasság körében bemutatott szakemberek munkavégzését valamely javítóbázis helyszínén várja el. 27. AK a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a Közbeszerzési Hatóság (KH) „bronz” fokozatú minősítéséhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiak szerint: • M1. referencia követelmény: a bemutatandó referencia tárgya az általános szolgáltatás-megrendelési tárgykörtől eltérően kifejezetten 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó gépjárművet érintő javítási szolgáltatásra kell vonatkozzon. • M2. szakember követelmény: a bemutatandó szakemberek képesítése és száma az általános szolgáltatás-megrendelési tárgykörtől eltérően kifejezetten 1 fő karosszérialakatos, 1 fő járműfényező és 1 fő autószerelő képesítésre kell, hogy vonatkozzon.