Leírás
:
1) Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.) Az AT a szerződés teljesítésére műszaki és szakmai szempontból alkalmasnak akkor minősül, ha rendelkezik jelen ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, összesen legalább 3 920 000 kg mennyiségű, települési szennyvíz tisztításából származó szennyvíziszap (EWC 190805) hasznosításából származó, szerződésszerűen teljesített referenciával. Több részre történő ajánlattétel esetén a minimumkövetelmények összeadódnak, azaz ilyen esetben az összevont minimumkövetelményeknek egy önmagában megfelelő vagy több (a megajánlott részek számával azonos) összességében megfelelő referencia bemutatása szükséges. A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján AT-nek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. AK tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint: At-nek a Kbt. 65. § (1) bek.b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. §, 5. § (1) bek, 21. § (3) bek.a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatásokról, a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (1)-(2) bek.megfelelő módon nyilatkozatot vagy referenciaigazolást kell csatolni, amelynek tartalmaznia kell az alábbiakat: - a teljesítés kezdő és befejező ideje (év/hónap/nap), - a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme) - kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail); - a beszerzés megnevezése, leírása (olyan tartalommal, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági minimum követelmény(ek) teljesülése) - a beszerzés mennyisége - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a referenciaigazolás / nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban / nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a teljesítés ideje egy nap, a teljesítés kezdő és befejező időpontjaként is ezt a napot kell feltüntetni. Amennyiben egy AT referenciaként olyan korábbi teljesítést kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az AK csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként,amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciakent a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni AK felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 21/A. § rendelkezésére. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni. AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésére. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak AT-re, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.