Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint biztosított. A kizáró okok igazolásának módja és folyamata: 1) Előzetes igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Rendelet 2-8. és10. §-ának megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése alá. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát (EKR űrlap). A közös ajánlattevők képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő köteles benyújtani a 321/2015. (X.30.) Kormr 3. § (5) bekezdésére tekintettel. A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)- (2) bekezdésében kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (EKR űrlap).A Rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevő, ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy az ajánlatban erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges (EKR űrlap). Az alkalmasság előzetes igazolása: A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bek. alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum [továbbiakban: EEKD] benyújtásával. Ajánlatkérő az előzetes igazolás tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplő szorítkozhat az EEKD IV. rész alfa pontjának kitöltésére anélkül, hogy az EEKD IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 65. § (7) bek. alapján. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak a Kbt. 65. § (7), (8), (9), (11) és (12) bekezdései. 2) Utólagos igazolás: A Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet 8.§, 10.§, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja tekintetében az igazolás módja: a Rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint (EKR űrlap). A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az igazolás módja: aRendelet 8. § i) pont ic) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint (EKR űrlap). A Kbt. 74. § (1) bekezdése értelmében: Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok [Kbt. 62. § (1) bekezdés a), d), e) f) pontjaiban, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés] hatálya alá tartozik; illetőleg akinek a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be; figyelemmel a Kbt. 64. §-(1) -(2) foglaltakra is. Ajánlatkérő a felhívás feladásának dátumánál korábbi keltezésű igazolásokat, nyilatkozatokat is elfogad a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan, mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 63. § (3) bekezdésére, a Kbt. 73. § (1) c) pontjára, a Kbt. 74. § (1) bekezdésére. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint történik. A Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozatát, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozatát az EEKD-vel egyidejűleg kell benyújtani Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833 /2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról, mely hiányában Ajánlattevő kizárásra kerül. Az ajánlatot az AF ben és a KD-ban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani. Az ajánlatnak tartalmaznia kell AF-ban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat, más dokumentumokat, melyeket a Kbt. és a kapcsolódó jogszabályok kötelezően előírnak. AF-ban, KD ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és a kapcsolódó jogszabályok rendelkezései az irányadóak
Csőd
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Korrupció

Csődegyezség hitelezőkkel

Bűnszervezetben való részvétel

A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Csalás

Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Fizetésképtelenség

Munkajogi kötelezettségek megszegése
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Felszámoló által kezelt vagyon

Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Tisztán nemzeti kizáró okok

A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Súlyos szakmai kötelességszegés

Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók