Leírás
:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek (a továbbiakban AT) ajánlatának benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő, a továbbiakban AK elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.) Az AK Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni a megfelelést: M.1) Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett legjelentősebb a közbeszerzés tárgya szerinti korábbi teljesítéseinek (referenciáinak) ismertetését, mivel a megfelelő szintű verseny biztosítása érdekében az ajánlatkérő szükségesnek ítélte meg, hogy az eljárást megindító felhívás feladásától (megküldésétől) visszafelé számított hat évben teljesített szolgáltatásokat is figyelembe vegye. A korábbi teljesítéseket a Kr. 22. § (1) bek. a)-b) pontjai alapján a szerződést kötő másik féltől származó referencia igazolással, vagy az ajánlattevőtől, vagy az alkalmasság igazolásában rész vevő más szervezettől származó referencia nyilatkozattal lehet igazolni. A referenciaigazolásnak / nyilatkozatnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia: - a szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét; - szolgáltatás tárgyát, mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen); - teljesítés helyét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen); - a teljesítés idejét (a kezdés és befejezés időpontját év-hónap-nap pontossággal megjelölve); - a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat kiállítójának nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben Ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból, vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy az Ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban fogadja el, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. (A Kr. 22. § (5) bekezdés.) Ezeket az adatokat az ajánlattevő(k)nek a referenciaként bemutatott teljesítés Megrendelője által kiadott referenciaigazolásban meg kell adnia. Az alkalmasság igazolására Kbt. 140. § (9) bekezdés is irányadó. Amennyiben Ajánlattevő az alkalmasság igazolására kapacitás nyújtó szervezetet kíván bevonni, akkor az ajánlatban meg kell jelölni ezt a szervezetet, és ez esetben csatolni kell a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amelyben rögzíteni kell: - az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek (amelyeknek) az igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrásaira támaszkodik, - azon tevékenység megjelölése, amelyet ezen kapacitás nyújtó el fog végezni a teljesítés során, - kapacitás nyújtó Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti azon kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozata, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt, - a Kbt. 65. § (12) bekezdés szerinti az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR -ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. - díjról, ellenszolgáltatásról szóló megállapodást, vagy az arra való utalást, hogy az ellenszolgáltatásban a felek megállapodtak (előszerződés esetében). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Mindkét részajánlati körre: Alkalmatlan Ajánlattevő, ha: M.1./ Nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben befejezett, de 9 évnél nem régebben megkezdett alábbi referenciákkal: Olyan épület(ek) takarítására vonatkozó referenciával, amiket nagy létszámban vesznek igénybe az emberek, ügyfél, beteg, alkalmazott stb. (a továbbiakban épülettakarítási referencia) és ahol a takarított alapterületek összes nagysága meghaladta a 400 m2-t. Ajánlatkérő a nagy létszámban igénybe vett épület esetében az alábbi épületekre vonatkozó teljesítéseket fogadja el ilyen épülettakarítási referenciának: - radioaktív hulladéktároló, - ipari létesítmény (gyárak, üzemek, csarnokok és a logisztikai épületek), - laboratórium, - egészségügyi intézmény. - az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 9. pontja szerinti „közhasználatú építmény” A 280/2024. (IX.30.) Korm. rend.-ben meghatározottak szerinti irodai rendeltetésű épületek. A referencia követelmények egy vagy több referenciával is igazolhatók, azaz nem szükséges, hogy az M.1 pontban előírtak egy szerződés keretében kerüljenek bemutatásra A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1. pontban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ugyanazon referencia(referenciák) több részben is bemutathatóak. Az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbban határozta meg a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeket.