Leírás
:
Az ajánlattevőnek (AT) a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §- a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlatkérő (AK) az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz elegendő az EEKD IV. rész alfa pont kitöltése, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Az előírt alkalmassági követelménynek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében az EEKD formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az AT igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. A Kbt. 67.§ (3) bekezdése alapján az igazolások benyújtásának előírásakor e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Irányadó a Kbt. 65.§ (9); (11)-(12) bekezdése. A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni: M/1. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján mutassa be a jelen felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb szállításait. A Kr. 21. § (1a) a) pontja alapján amennyiben az ajánlatkérő három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), év, hónap, nap megadásával - a szerződést kötő másik fél (név, cím, kapcsolattartó elérhetősége); - a szállítás tárgya; - a szállítás mennyisége; - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 évben (72 hónap) megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legalább 75 db zárt kivitelű oszlopkapcsolóra (TMOK) vonatkozó referenciával, amely szerint a szállított berendezés(ek) sikeres üzembe helyezése megtörtént. A referencia legfeljebb 3 db szerződésből teljesíthető. Több részre történő ajánlattétel esetén bemutatható ugyanaz a referencia valamennyi részben és elegendő a magasabb elvárásnak (mennyiségi követelménynek) való megfelelést igazolni. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, azaz elegendő, ha közülük egy megfelel az előírt alkalmassági feltételnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben, vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.