További információk
:
1)Részajánlattétel kizárásának indoklása:Közös Ajánlatkérők egységesen ugyanazon tartalmú, feltételrendszerű szerződést kívánják megkötni a közbeszerzési eljárás eredményeként. Közös Ajánlatkérők tulajdonában, vagyonkezelésében vagy üzemeltetésében lévő személygépjárművek az egyes Ajánlatkérőktől átkerülhetnek más Ajánlatkérők tulajdonába/kezelésébe, rajtuk kívül álló, és általuk előre nem látható okokból kifolyólag (vagy azért, mert a Belügyminisztérium alá tartoznak, vagy megállapodás/utasítás alapján). Ajánlatkérők ezért egységesen kívánják kezelni a szerződéseket, ugyanazon feltételekkel, tekintettel arra, hogy a változások, autómozgások követése, a biztosítási szerződésből fakadó kötelezettségek teljesítése, a díjfizetés, az előre nem látható okok miatt kezelhetetlen lenne. 2) Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt.40. § (1) bekezdése alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. 3) Az EKR Rendelet 11. § (5) bekezdése alapján érdeklődő gazdasági szereplőnek csak az tekinthető, aki az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan az EKR-ben(!) jelezte. Azon gazdasági szereplők tekintetében, amelyek érdeklődésüket egyéb módon (pl. e-mailben) jelezték, az ajánlatkérő mentesül a Kbt. által előírt egyidejű tájékoztatási, megküldési, értesítési kötelezettsége alól. 4) A közbeszerzési dokumentumok az ajánlattételi határidő lejártáig korlátozás nélkül, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők az EKR-ben. 5) Az ajánlattételi határidőt befolyásoló üzemzavar esetén az ajánlatkérő az EKR Rendelet 16. § (1)-(4) bekezdéseiben foglaltak szerint köteles eljárni. 6) Az ajánlat benyújtásának formai követelményeit és a benyújtandó dokumentumok teljes körét a KKD tartalmazza. 7) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (5) bekezdését. 8) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint lehetőséget biztosít. 9) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bekezdés e) pontját, figyelemmel arra, hogy az EKR001110762025 számon előzetes piaci konzultációt folytatott le. 10) Ajánlatkérő a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. A Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest szigorúbb alkalmassági követelmények: SZ1) alkalmassági követelményként előírt tevékenységi engedély; M1) alkalmassági követelményként előírt legalább 1 fő, a teljesítésbe bevonásra kerülő szakember, aki az eljárást megindító felhívás feladását megelőzően legalább 24 hónap, gépjármű kárrendezési területen szerzett tapasztalattal rendelkezik. 11) Ajánlatkérő nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítéséhez. 12) Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt.47.§(2) és 41/A. § (5) bekezdésére, és az EKR Rendelet 11.§(4) bekezdésére. 13) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6. (BT-98) pontjában megadott 30 nap alatt 30 naptári napot ért. 14) ÁKSZ: Verebéli Erzsébet (00535) 15) Ajánlatkérő az eljárás nyertesével köt szerződést. A nyertes visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva. 16) Ajánlattevő ajánlatában a 2011.évi CXCV. törvény 41.§ (6) bek. alapján - átláthatósági nyilatkozatot köteles benyújtani. 17) AK hivatkozik a Kbt. 138. § (3) bekezdésében foglaltakra. 18) A felhívásban meghatározott határidőkre az EKR rendszeridő az irányadó jelen eljárásban. 19) Ajánlattevőnek meg kell felelnie a Kbt. 73.§ (4) -( 5) bek. foglaltaknak. 20) Üzleti titok tekintetében AK hivatkozik a Kbt. 44.§ -ára. 21) AK hivatkozik a Kbt. 35. § (6)-ra, közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. 22) AK a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 23) A kizáró okoknak való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két alkalommal végzi: elsőként az ESPD alapján; másodszor a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4), ill. (6) szerinti bírálat keretében kerül sor. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok: Felolvasólap, EKR űrlap Kitöltött ártáblázat (excel és pdf formátumban is), KKD 5. számú melléklet Az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD), EKR űrlap Közös ajánlattétel esetén a KKD 8. pontja szerinti dokumentumok, pdf dokumentum Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat, EKR űrlap Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését), EKR űrlap Nyilatkozat változásbejegyzésről, Változásbejegyzési kérelem (adott esetben), EKR űrlap/pdf Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat, EKR űrlap Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat, EKR űrlap Nyilatkozat üzleti titokról, Üzleti titok indokolás (adott esetben), EKR űrlap/pdf Nyilatkozat bemutatott szakemberekről, EKR űrlap Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet kötelezettségvállalását tartalmazó okirat a KKD 20. pontja, valamint a Kbt. 65.§ (7) bekezdése alapján (amennyiben ajánlattevő kapacitást nyújtó szervezettel igazolja alkalmasságát),pdf dokumentum Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldánya vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintája. Amennyiben az ajánlatot nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. (Az ügyvédi (kamarai jogtanácsosi) ellenjegyzéssel készített aláírásminta csak a Ctv. 9.§ (3) bekezdésben foglalt többletfeltételek teljesülése esetén fogadható el a képviseleti jog igazolására.), pdf dokumentum Nyilatkozat fordításról , EKR űrlap Nyilatkozat korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált igazolások figyelembevételéről, EKR űrlap Nyilatkozat a Kbt.73.§ (4) bekezdés szerinti követelményeknek való megfelelésről, EKR űrlap Nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről, pdf dokumentum, Minta:KKD 2. számú minta Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról (cégszerű aláírással ellátva), pdf dokumentum, Minta:KKD 3. számú minta A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívás esetén benyújtandó igazolások: Közjegyző, illetve gazdasági/szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat a Kbt. 62.§ (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok vonatkozásában, pdf dokumentum, Minta:KKD 1. számú minta Ha a gazdasági szereplő az Art. szerinti köztartozásmentes adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolása vagy az Art. szerinti együttes adóigazolás, pdf dokumentum Nyilatkozat kizáró okokról a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan, EKR űrlap Nyilatkozat kizáró okokról a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan, EKR űrlap M1.) alkalmassági követelmény igazolására: a teljesítésbe bevonni kívánt szakember(ek) szakmai önéletrajza és rendelkezésre állási nyilatkozata, pdf dokumentum, Minta:KKD 4. számú minta