További információk
:
1. Az ajánlatot az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) kell benyújtani. Az Ajánlatkérő által word /excel formátumban rendelkezésre bocsájtott űrlapok formailag módosíthatóak, azonban tartalmazniuk kell minden, az Ajánlatkérő által kért információt. Ezen űrlapokat kitöltve, cégszerűen aláírva pdf formátumban kell az ajánlat részeként csatolni. A benyújtandó dokumentumok listáját a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 2. Ajánlattevő - a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az EKR rendszerben erre szolgáló eljárási cselekményen keresztül. 3. Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (4) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevők tájékozódjanak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletében felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő az eljárás során ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt.73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek. 4. FAKSZ: Stumpf Gábor (lajstromszám: 00063) 5. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, és felhívja a figyelmet a Kbt. 71.§ (3) és (8) bekezdésében foglalt, nem hiánypótolható tényezőkre. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdését megfelelően alkalmazza. Amennyiben Ajánlattevő a hiánypótlás során új gazdasági szereplőt von be, köteles az arra vonatkozó Kbt. szerinti, az eljárást megindító felhívásban és dokumentációban szereplő valamennyi releváns dokumentumot benyújtani. Ajánlatkérő a hiánypótlás során bevont gazdasági szereplőre vonatkozóan elrendelhet újabb hiánypótlást, amennyiben szükséges. Ajánlatkérő a hiánypótlás során bevont gazdasági szereplőnek tekinti azon gazdasági szereplőket, akikre vonatkozóan az ajánlat nem tartalmazott utalást, vagyis személyük nem volt megállapítható. 6. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. rendelkezései az irányadóak. 7. Ajánlatkérő a műszaki/szakmai alkalmasság körében a Közbeszerzési Hatóság bronz fokozatú minősítéséhez képest szigorúbb követelményt ír elő. A bronz fokozatú jegyzékben szereplés igazolásán túl az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított, 36 hónapon belül befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített olyan referenciával, amely tartalmaz legalább 1. rész: tőkehús szállítására 530 kg-ot. 2. rész: felvágottak szállítására 10 500 kg-ot. 3. rész: tejtermékek szállítására 96 000 db-ot. 4. rész: tej szállítására 40 000 litert. 5. rész: száraztészták szállítására 17 000 kg-ot. 6. rész: fagyasztott hústermékek szállítására 48 000 kg-ot. 7. rész: fűszértáruk szállítására 40 000 kg-ot. 8. rész: hűtőipari termékek szállítására 80 000 kg-ot. 9. rész: friss zöldáru szállítására 110 000 kg-ot. 10. rész: fertőtlenített héjú tojás szállítására 38 000 db-ot. 11. rész: pékáruk szállítására 18 000 kg-ot. 12. rész: gyümölcslevek szállítására 24 000 db-ot. 8. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatban benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát ajánlatkérő jogosult a Kbt. 69.§ (13) és (14) bekezdésben leírtak szerint ellenőrizni. 9. A teljes eljárást megindító felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő az EKR rendszerideje szerint értendő. 10. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését alkalmazza. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza. 11. Értékelés módszere mindegyik részben: Legalacsonyabb ár a Kbt. 76.§ (2) bekezdés a) pont szerint, fordított sorbarendezés (a matematikailag legkisebb érték a legjobb) Az ajánlati árat nettó Ft-ban két éves tervezett mennyiségre kell megadni, Ajánlatkérő a két éves tervezett mennyiségre vonatkozó árakat hasonlítja össze. 12. Valamennyi rész tekintetében az ajánlathoz csatolandó az ajánlatkérő által kiadott formában a kitöltött árazótábla szerkeszthető xls, valamint cégszerűen aláírt pdf formátumban is. Az árazótábla teljes hiánya, vagy valamely sor árazásának hiánya az ajánlat hiánypótlás nélküli érvénytelenségét jelenti tekintettel arra, hogy az árazótábla a szerződés tárgyára tett megajánlást alátámasztó dokumentum, így az szakmai ajánlatnak tekintendő. Az árazótáblában a megajánlott ajánlati áron felül szükséges megjelölni valamennyi termék - gyártóját (ha sajátmárkás, azt is fel kell tüntetni) - termék pontos megnevezését, kereskedelmi nevét oly módon, mely egyértelműen beazonosíthatóvá teszi a terméket - az előírt minőségi követelményeknek való megfelelőséget. Amennyiben valamely termék tekintetében Ajánlatkérő minőségi követelményeket írt elő, azon tételekhez kapcsolódóan ajánlattevőnek be kell nyújtania ajánlatában a gyártási lapot, specifikációt tartalmazó dokumentumot, abban az esetben is, ha a termék egyedi gyártású vagy sajátmárkás. A gyártási lapot, specifikációt tartalmazó dokumentumot oly módon kell benyújtani, hogy annak alapján a megajánlott termék összetevői egyértelműen meghatározhatók legyenek. Amennyiben valamely megajánlott termék esetében nem kötelező a gyártási lapot, specifikációt tartalmazó dokumentumot benyújtani, és az ajánlatban megjelölt adatokból, az elérhető nyilvántartásokból a jogszabályi követelmények teljesülése egyértelműen nem igazolható, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy hiánypótlás keretében bekérje ajánlattevőtől az érintett tétel gyártási lapját, specifikációt tartalmazó dokumentumát. 13. Szerződéskötési feltételek: Valamennyi részben csatolandó, az ajánlat részeként benyújtott ártáblában bemutatott termékek leírását tartalmazó magyar nyelvű adatlap, gyártási lap, specifikációt tartalmazó dokumentum, amely alapján az előírt műszaki követelményeknek, a hatályos jogszabályoknak és a Magyar Élelmiszerkönyvben megadottaknak való megfelelés egyértelműen és teljeskörűen megállapítható. A dokumentumok a szerződés mellékletét képezik. 14. Ajánlat bármely részre benyújtható, de ajánlat csak egy rész teljes mennyiségére tehető. 15. Ajánlatkérő előzetes piaci konzultációt folytatott le, melynek azonosítószáma: EKR001479762025