Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
Bűnszervezetben való részvétel
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Korrupció

Csalás

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása

Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái

Az adófizetési kötelezettség megszegése

A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Csőd

Fizetésképtelenség

Csődegyezség hitelezőkkel

A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Felszámoló által kezelt vagyon

Üzleti tevékenység felfüggesztése

A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont) A kizáró okok igazolási módja a BT-88 mező szerint (felhívás IV.1.11. pont).
Tisztán nemzeti kizáró okok