Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
Bűnszervezetben való részvétel
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés a)-b) pontjai alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy akivel szemben a kizáró ok az eljárás során következik be. Megkövetelt igazolási módok / előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő a részvételi jelentkezésében köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. A Kbt. 67. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a részvételi jelentkezésben be kell nyújtani a részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Részvételre jelentkező nyilatkozni köteles a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. A nyilatkozat nemleges tartalommal is benyújtandó. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a részvételi jelentkezéshez csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Utólagos igazolás: a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, valamint a 107. § (8) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattételi szakaszban az egyes ajánlattételi eljárások eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok tekintetében előírt igazolások benyújtására. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 2.-16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek a 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmtv.) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a Pmtv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a következő dokumentumokra: A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a kizáró okok tekintetében benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (2022.05.12.), A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők által benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról (2022.02.15.). Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 4. § (1a)-(1b) bekezdéseire, a 17. § (1a) és (1b) bekezdéseire, valamint a Kbt. 107. § (8a)-(8b) bekezdéseire.
Korrupció
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csalás

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Az adófizetési kötelezettség megszegése
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csőd

Fizetésképtelenség
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csődegyezség hitelezőkkel
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Felszámoló által kezelt vagyon
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Üzleti tevékenység felfüggesztése
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
A "Bűnszervezetben részvétel" rovat BT-67(b) pontjában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Tisztán nemzeti kizáró okok