Leírás
:
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság / M/1. A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése Az alkalmasság igazolásának módja: Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen a ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése. Közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni: M/1.: Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja, illetve a (3a) bek. b) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett legjelentősebb befejezett szolgáltatásainak (referenciáinak) ismertetését, és a referenciák szerződést kötő másik féltől származó igazolását, vagy referencianyilatkozatot a Kr. 22. § (1) bek. alapján. A referenciákat Kr. 22. § (2) bek. szerinti tartalommal, az alkalmassági előírásnak megfelelő részletezettségű igazolással / nyilatkozattal kell igazolni az alábbiak szerint. Az igazolásnak, vagy nyilatkozatnak tartalmaznia kell: - a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét, és a korábbi teljesítés tekintetében a szerződést kötő másik fél részéről a kapcsolattartó nevét és telefonos elérhetőségét, - a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (az alkalmassági előírásnak megfelelően részletezett tartalommal), - a szerződés teljesítésének idejét (időtartamát), azaz a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap pontossággal), - az igazolás, vagy nyilatkozat kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe a Kr. 21. § (3a) bek. b) pontja alapján. Amennyiben a ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy a ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Amennyiben a referencia igazolás, vagy nyilatkozat – a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével a Kr. 22. § (5) bek. szerinti adatok feltüntetése is szükséges. Az alkalmasság minimumkövetelményei: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) teljesített, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett, az alábbi, szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített befejezett munkákra vonatkozó, a Kr. 22. § (1) bek. szerint igazolt alábbi referenciákkal: M/1.1.: egybefüggően min. 10 km hosszúságú, országos közúti fejlesztést tartalmazó teljeskörű engedélyezési tervdokumentáció készítése tárgyú referenciával, amely tartalmazta az engedélyezési eljárásban való közreműködést és az építési engedély megszerzését. M/1.2.: egybefüggően min. 10 km hosszúságú, országos közúti fejlesztést tartalmazó teljeskörű kiviteli tervdokumentáció készítése tárgyú referenciával. M/1.3. legalább 1 db min. 35 m felszerkezeti hosszúságú közúti vagy vasúti híd teljeskörű engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció készítését, amely tartalmazta az engedélyezési eljárásban való közreműködést és az építési engedély megszerzését. AT az M/1.1.-M/1.3. pont szerinti előírásoknak legfeljebb egy-egy szerződéssel felelhet meg. A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Fogalmak az M/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában: AK: - „országos közút” alatt a 26/2021. (VI. 28.) ITM r. 8. § (1) bek-ben foglaltakat érti, ide nem értve a 26/2021. (VI. 28.) ITM r. 8. § (1) bek. c) alpontjában írtakat; - „egybefüggő út” alatt a folytonos, megszakítás nélküli útszakaszt érti. - „teljeskörű engedélyezési terv” alatt az építési engedély megszerzéséhez szükséges, valamennyi tervdokumentációt tartalmazó engedélyezési tervet érti. - „teljeskörű kiviteli terv” alatt az építési engedély-határozat alapján készített, az építmények megvalósítására is alkalmas, a műszaki kialakításokat és megoldásokat részletesen tartalmazó tervet érti. - „országos közúti fejlesztés”: új nyomvonalon vezetett min. 2x1 sávos országos közút építésére és/vagy min. 2x1 sávos országos közút min. 2x2 sávra bővítése és/vagy meglévő országos közút 11,5 tonnás burkolat megerősítésére vonatkozó tervezési feladat - „Felszerkezeti hosszúság” alatt hídtengelyben a hídfőkre ültetett szerkezeti gerenda részeként a híddilatáció alatt lévő függőleges térdfalak belső síkjai közötti távolságot értjük;” „közúti híd” alatt olyan országos közutakon lévő vagy az országos közút forgalmát különféle természetes és/vagy mesterséges akadályok felett átvezető műtárgyak csoportját érti, amelynek a közúti hidak nyilvántartásáról és műszaki felügyeletéről szóló 1/1999. (I. 14.) KHVM rendelet meghatározása szerint a hídfőkre vagy hídfalazatokra merőlegesen mért nyílása két méternél nagyobb. „vasúti híd” alatt a 289/2012. (X. 11.) Korm. rendelet 2. § 8. pontjában foglaltakat érti. A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében az AK biztosítja az egyenértékűséget.