Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) szerint: Az ajánlattevÅnek az ajánlatában a közbeszerzésekrÅl szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelÅen, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD.) benyújtásával kell elÅzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. AjánlatkérÅ felhívja a tisztelt ajánlattevÅk figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés rendelkezései alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l), p) és q) pontjában említett kizáró okokat az egységes európai közbeszerzési dokumentum III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni. Az ajánlattevÅknek az alkalmazandó szabályok, az EEKD. használata, valamint a kizáró okok igazolása során a Kr. 2-4. §, 6. §, 8. §, 10. §, valamint 12-16. § figyelembevételével kell eljárniuk. AjánlatkérÅ felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) és (11) bekezdésére, valamint a Kbt. 74. § (1) bekezdésére. AjánlatkérÅ nem zárhatja ki az eljárásból azt az AjánlattevÅt, aki a Kbt. 64. § rendelkezései alapján öntisztázás keretében igazolta, hogy az ajánlat benyújtását megelÅzÅen olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró okok fennállásának ellenére kellÅképpen igazolják a megbízhatóságát. AjánlatkérÅ felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki k) tekintetében a következÅ feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletÅséggel, amellyel Magyarországnak kettÅs adózás elkerülésérÅl szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) * olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelÅzésérÅl és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplÅben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll
Bűnszervezetben való részvétel
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki * a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerÅs bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett elÅélethez fűzÅdÅ hátrányok alól nem mentesült: aa) a BüntetÅ TörvénykönyvrÅl szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a BüntetÅ TörvénykönyvrÅl szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történÅ elkövetését is; ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; af) * az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplÅ személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerÅs bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetÅjogi intézkedésekrÅl szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerÅs ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevÅ tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerÅsen korlátozta; (2) A gazdasági szereplÅ akkor sem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezetÅ tisztségviselÅje vagy felügyelÅbizottságának tagja, cégvezetÅje vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezetÅ vagy felügyelÅ szervének tagja, illetve személyes joga szerint az elÅbbieknek megfelelÅ döntéshozatali jogkörrel rendelkezÅ személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerÅs ítéletet hoztak és a büntetett elÅélethez fűzÅdÅ hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerÅs ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett elÅélethez fűzÅdÅ hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges idÅn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplÅ vezetÅ tisztségviselÅje vagy felügyelÅbizottságának tagja, cégvezetÅje vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezetÅ vagy felügyelÅ szervének tagja, illetve az elÅbbieknek megfelelÅ döntéshozatali jogkörrel rendelkezÅ személy volt.
Az adófizetési kötelezettség megszegése
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának idÅpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
CsÅd
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csÅdeljárás elrendelésérÅl szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerÅsen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplÅ személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
Ãzleti tevékenység felfüggesztése
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki h) * korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérÅ megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerzÅdés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdÅjelezhetÅ, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérÅ kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési DöntÅbizottság véglegessé vált, – a DöntÅbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerÅs – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban elÅírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelÅ adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban elÅzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintÅ igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérÅnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelÅségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplÅ szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) * esetében az ajánlatkérÅ bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérÅ döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan elÅnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebbÅl az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérÅ megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerzÅdés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdÅjelezhetÅ, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérÅ kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési DöntÅbizottság véglegessé vált, – a DöntÅbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerÅs – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;
Munkajogi kötelezettségek megszegése
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki l) * harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elÅsegítÅ szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletérÅl szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerÅs bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
A közbeszerzési eljárásban való részvételbÅl fakadó összeférhetetlenség
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségbÅl, illetve a közbeszerzési eljárás elÅkészítésében való elÅzetes bevonásból eredÅ versenytorzulást a gazdasági szereplÅ kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
A verseny torzÃtását célzó megállapodás más gazdasági szereplÅkkel
:
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevÅ, részvételre jelentkezÅ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplÅ, aki n) * a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevÅ ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerÅsen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) * esetében az ajánlatkérÅ bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplÅ más gazdasági szereplÅvel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött;