Leírás
:
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapon belül) az alábbi áru szállítására vonatkozó egy vagy több szerződés alapján teljesített referencia nyilatkozat/nyilatkozatokkal adott esetben igazolás/igazolásokkal, amely tartalmazza legalább az alábbiakat: 1. rész: összesen legalább 106 db informatikai eszköz szállítására vonatkozik. Az alkalmasság több szerződéssel is igazolható. Ugyanazon referencia több részben is bemutatható, továbbá a több részre történő ajánlattétel esetében, az ajánlattal érintett részek közül elegendő a magasabb mennyiségi követelményeknek történő megfelelés (részenként a mennyiségi követelmények nem adódnak össze). Jelen eljárásban AJánlatkérő Informatikai eszköz alatt érti az alábbiakat: asztali és hordozható számítógépek, laptopok, kézi számítógépek, táblagépek, monitorok, belső és külső számítógép-modemek, számítógép-terminálok. Igazolási mód: Az alkalmasság előzetes igazolásképpenen a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az EEKD benyújtása szükséges, melyben AK a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész „alfa” (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) szakasz kitöltése. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában külön formanyomtatványokat is be kell nyújtania az ajánlat részeként. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén az EEKD a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában benyújtandó, azzal, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése irányadó. Az utológaos igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69.§ (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek.a) pont, (1a) bek. figyelembe vételével: az alkalmasság igazolására benyújtott igazolás(ok)nak, illetve nyilatkozat(ok)nak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: - a szállítás tárgya és mennyisége – olyan részletességgel, hogy abból megállapítható legyen az alkalmassági követelménynek való megfelelés, - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont is, év/hónap/nap megjelöléssel), - a szerződést kötő másik fél megnevezése, székhelye, - kapcsolattartó személy neve és telefonszáma, - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A következő módon kell igazolnia fenti előírást: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan – szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt – kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.